Fehérboros szejtános rizottó


Szejtán hozzávalói:

  • 20 dkg búzasikér
  • 1.5 teáskanál
  • 1ek pirospaprika
  • 2 tk vega-mix
  • bors ízlés szerint (kevés őrölt)
  • 1 ek szójaszósz
  • 3 dl langyosvíz
A sikért jól elkeverjük a, 1,5 tk sóval, kevés borssal és a pirospaprikával. A vizbe beleöntjük a szójaszószt, és összekeverjük, majd egyben ráöntjük a búzasikérre. Gyorsan összekeverjük, kicsit gumis állagú masszát kapunk, ezt 10 percig állni hagyjuk. Közben felteszünk forrni kb 3 liter vizet 2 tk vega-mix fűszerkeverékkel és 1 tk sóval. Az elkészített szejtánt 3 darabra vágjuk, és a lobogó vízbe tesszük kb. 5 percre. Ezután a szejtánt kiszedjük, a vizet viszont továbbra is a tűzön hagyjuk. A szejtántömböket kb. 1 cm vastag szeletekre vágjuk, visszatesszük a vízbe, és további 5 percig főzzük. A vízből kivéve szűrőn lecsepegtetjük, majd hűlni hagyjuk, és két cm-es kockákra vágjuk.
Rizottó hozzávalói:
  • 1 fej hagyma
  • 1 egész fej fokhagyma (nagy)
  • 1 pritaminpaprika
  • 4 evőkanál olívaolaj
  • 2 dl fehérbor vagy vermut
  • 1 konzerv zöldborsó
  • 6-8 dl zöldségleves
  • só (ízlés szerint)
  • 20-30dkg rizs
  • kockára vágott szejtán (Ízlés szerinti mennyiség)


A felaprított paprikát, hagymát és fokhagymát az olívaolajon 5 percig alacsony tűzön pároljuk. A rizst az olívaolajhoz adjuk, és addig pirítjuk a hagymával és paprikával, amíg szép színt kap. Ezután felöntjük egy pohár fehérborral vagy vermuttal. 1 percig főzzük, amíg a rizs áttetsző lesz. ->
A sót hozzáadjuk, majd 2-3 merőkanál zöldséglevessel felöntjük, közben keverjük. Folyamatosan adjuk hozzá a levest, ahogy a rizs felszívja. Kb. 18 percet igényel. A legvégén adjuk hozzá a felékockázott szejtánt. Könnyedén összekeverjük, és 3 percig fedő alatt hagyjuk még.

Vegán majonéz hozzávalói:

  • 1 dl szójatej
  • 1,5-2 dl napraforgó olaj (vagy kókuszolaj)
  • 1 csipet só
  • 1 tk mustár
  • fél citrom leve

A hozzávalókat 1,5dl olajjal turmixgépbe rakom, és egy percig összetumixolom, ha az állag megköveteli, akkor még egy kis olajat öntök hozzá, és újra átturmixolom. Majd a kitálalt rizottót meglocsolom vele.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése